A gömb 9. részlet

Pár nappal később…

Hát semmi sem lett ugyanaz. Anya továbbra sem került elő, mert nagyon félt a kaszástól. Gondolom őt is valamilyen ijesztő módszerrel látogatták meg. De azért néha eljött hozzánk. És apával se lett minden ugyanaz. A legtöbb idejét a munkával töltötte, hogy még véletlenül se keljen a szemembe néznie. A húgomat, Lilit először kérdésekkel zaklatta a hirtelen feltámadása miatt, de aztán annyiban hagyta, mikor látta a makacs ellenállást. Én személy szerint csak éltem tovább az életemet eléggé furcsán, és megpróbáltam visszafogni a kíváncsiságomat is, és a húgomra hasonlítani.

Természetesen nem sikerült. Továbbra is fejjel a falba mentem, csak már kevésbé olyan durván, mint később. Leonardo pedig eltűnt rögtön a furcsa találkozás után. A rendőrség inkább békén hagyott engem. Nem akartak tudni erről az egész túlvilági dologról, és őszintén szólva én sem.

Egyik nap azonban megjelent a titokzatos férfi. Úgy mosolygott rám, mintha semmi gondja nem lenne, és mindent tud rólam meg a történtekről.

- Mit akar? – kérdeztem. Ő megfogta a kezemet és óvatosan magához húzott.

- Nem akarsz megcsókolni?

- Pedofil, vagy mi?

- Nincs korunk – felelte és a szeme hirtelen szivárványszínű lett egy pillanatra. Fény lövellt ki belőle. Lágy, szívet melengető fény. – Nincs nemünk. De te gyönyörű vagy.

- És te ki? – faggattam kíváncsian. A hangomat szándékosan megkeményítettem. – És mégis mi az, hogy nincs nemed.

A férfi kedvesem rám mosolygott.

- A semmiből jöttünk és fényesek vagyunk. Ennyit jelent. Gondoltam adok valamilyen jutalmat. Okos kislány voltál. De, ha nem hát nem… - Ezzel elengedte a kezemet.

Közelebb léptem hozzá. Dühösen a szemébe néztem.

- Szerinted az ajándék számomra, hogy megcsókolsz?

- Nem – mosolygott továbbra is. – Tudod, régebben őrangyal voltam. Most már csak fény vagyok a fényből, és ez a munka illik hozzám a leginkább. Nem őrangyalnak születtem én.

- Mégis ki a… jó isten vagy??

Erre csak jóízűen elnevette magát.

- Fény a fényből – felelte. – Kérsz egy szeletet a jövőből? Meg kell, hogy jutalmazzalak.

Ekkor hirtelen, mielőtt még válaszolhattam volna átölelt. Az elmémben pedig ezernyi kép cikázott végig. Gyermekek, férj, barátságok, és megnyugvás. Láttam Lilit is, ahogy a boldogságtól elsírja magát és összekócolja a kislánya haját. Alig tudtam ezeket mind megjegyezni, ahogy a saját jövőmet se voltam képes. Ám egyetlen egy megmaradt bennem: a boldogság.

Nem lesz többet fájdalom és félelem.

Ragyogóan a férfira néztem és rámosolyogtam a jövőbeli emlékek hatására.

- Köszönöm! – öleltem meg most én. – Mi is a neved? – kérdeztem, miközben elhúzódtam tőle

- Raymond.

- Köszönöm, Raymond!

Egy puszit nyomta a férfi arcára, és hazafelé tartottam.

Már alig vártam, hogy ezt elmesélhessem otthon…

Közben boldogan az égre néztem.

Igen! Végre sikerült!

Az én szívem is megnyugodott véglegesen.

A boldogságra, mely már biztos a számomra!

VÉGE