A gömb 1. részlet

- Aki, kíváncsi, hamar megöregszik!

A húgom mindig ezt mondogatta nekem, de egészen biztos vagyok benne, hogy a lelke mélyén ott rejtőzik a kalandor. Ugyanis anya megpróbálta őt óvatosabbra nevelni, miután meglátta, mit tett velem. Olyanná tett, mint ő maga. Egy igazi vakmerő, mindent tudni akaró lánnyá, aki imádja a rejtélyeket megoldani. Azóta, hogy egyszer beleszaladtam egy kocsmai verekedésbe, folyton sajnálkozva néz rám. Csóválja a fejét a bolondsága miatt. Engem azonban ez nem érdekelt. Túl sokáig biztatott, túl messzire mentem már, ahhoz, hogy visszakozni tudjak. Szóval nem volt mit tenni: ha már az egyik lányát elszúrta, a másikkal próbálja helyre hozni a hibáját. A tökéletes ellentétemmé próbálták formálni apával együtt.

„Ha meghallasz egy ijesztő hangot: fuss el!”

„Ha úgy érzed muszáj megtudnod valamit, gondolj arra, hogy nem, nem muszáj!”

„Sose éld át; tanulj a könyvekből!”

És a kedvencem:

„Ha egy kocsmai verekedést látsz; fuss messzire, és csak aztán hívd a rendőrséget!”

Hát nem nevetséges? Egy paranoiás emberré próbálják tenni, és talán sikerült is félig-meddig. Az én drága testvérem iszonyatosan gyanakvó mindennel szemben. Folyton tudományos cikkeket olvas, pedig még nagyon fiatal. Ha meglátja, hogy a szüleink vitatkoznak, azt gondolja ebből biztos verekedés lesz, szóval szépen lassan, mint egy árny kisurran a szobából. Ám néha előtör az igazi énje. A kalandor. És ezért nagyon büszke vagyok rá. Magamat azonban nagyban szidom azért, mert sose hallgattam senkire, legkevésbé az én okos testvéremre. Magyarán: Ha meglátsz egy eddig még nem látott utat: ne, ismétlem, ne nézd meg, hogy hova vezet!

Már vagy ezerszer leszidtam magamat a meggondolatlanságomért, miközben egy SMS-t írtam Lilinek. Először úgy kezdtem: Félelmetes hangokat hallok, besötétedett, az itt lévő alak pedig tudja, hogy itt vagyok. Mi tegyek? De aztán meggondoltam magamat. Ez így túl ijesztő.

A húgom egyébként tíz éves. Az esze azonban felülmúlja a korát. Velem ellentétben.

Oké, vegyél egy nagy levegőt! Bátor kislány vagy!

Bár azt hiszem tizenhat évesen senki sem nevezhetne kislánynak, de teljesen mindegy.

A telefonomra néztem és bepötyögtem az üzenetet, majd elküldtem.

Te is láttad a titkos utat?

Ez hülye kérdés. Valószínűleg el se mozdulhat otthonról, nemhogy titkos utakat nézegessen. Magamnak azért megjegyezném, hogy soha többet nem megyek vásárolni. Amikor az ember el akar menekülni csak zavaró tényező lesz belőle. Mert hát mégis melyik ijesztő történetben bújócskázik a főszereplő egy zörgő zacskóval a kezében.

Talán elő kéne vennem a muffin-t. Lili mindig azt mondta, hogy egy kis muffin meg oldja a problémákat. Ebben kétségtelenül apára ütött. Ő az egyik legédesebb szájú a családban. És ki tudja? Talán tényleg meg fogja oldani a problémát, és ha meghalok, legalább közben finomat ettem.

Igen. Ez jó ötlet lesz.

Remegő kézzel nyúltam bele a zacskóban, óvatosan kikerültem a tejet és a sütis dobozért nyúltam. Nagyot nyeltem, és kivettem.

A telefonom hangos zajjal jelezte, hogy érkezett egy új üzenetem. De miért? Miért pont most?

Elméletileg délután négy vagy öt óra van, mégis olyan sötét van, mintha inkább éjfél lenne. Nem látom a holdat, se a csillagokat, ahogy a nap is eltűnt. Alig tíz perc alatt. Tíz perc alatt beesteledett és egy domb mögött rejtőzök.

Megnéztem az SMS-t.

Milyen titkos utat? Nem láttam sehol titkos utat!

Majd:

Fuss! Menekülj! Rejtőzz! Légy olyan akár árnyék!!!!

Két SMS. A húgom ki akar csinálni. Nem elég, hogy megláttam egy kaszás kinézetű fekete lényt és egy domb mögé rejtőztem. Nem. Neki két darab SMS-t kell küldeni. De miért is nem halkítottam le a telefonomat?

Inkább kikapcsoltam. Aztán elővettem a muffin-t és beleharaptam. Csokis volt, és egyáltalán nem nyugtatott meg.

Vettem egy nagy levegőt. Hogy legyen olyan az ember akár egy árnyék? Nem vagyok én mágus. Mágusok nem léteznek.

Ahogy kaszás kinézetű lények sem.

Ó, igen! Biztosan csak képzeltem és elnéztem az órát. Lehet rosszul állítottam be. Meg amúgy is: újság író akarok lenni, nem? Kötelességem kideríteni az igazságot. Nem gyáva nyúlnak neveltek engem, hogy itt bújócskázzak.

Kinéztem a domb mögül, és felsikoltottam.