A gömb 4. részlet

Egy hangos sikolyra ébredtem fel.

- Ááá!

A húgom volt az. Az ő gyönyörű hangjára ébredtem fel, és ő okozta nekem a legnagyobb bánatot.

Az első igazi fájdalmat.

- Ne! Nem! – kiáltottam kipattanva az ágyból és arrébb löktem Lilit. – Mit csinálsz? Mi a jó istent csinálsz!? Te hülye! Te idióta! Ne! Kérlek ne!

A testvérem, Lili Higgins-ről a szemem láttára hámlott le a bőr. Ő meg csak sikoltozott és sikoltozott. És hiába próbáltam megállítani a folyamatot, nem ment. Mintha egy láthatatlan kéz húzná le róla a bőrt. Vagy éppen forrázná le őt.

- Mi történt? – Hallottam meg anya hangját kívülről.

Lili még jobban sikoltozott.

- Ne! – Amilyen gyorsan csak tudtam a szobám ajtajánál termettem és bezártam. – Nem mész be! Csak egy pók!

- De ő nem…

A szememből már patakzottak a könnyek, amiket eddig észre sem vettem.

- De most igen!! – ordítottam ki félig dühösen, félig hisztérikusan.

Istenem, bárcsak egy pók lenne!

Visszanéztem Lilire, ahogy a földön az egész teste rángatózik a fájdalomtól, és tudtam, hogy el fogom veszíteni. Már láttam ki körvonalazódni a kaszás sötét alakját.

Hogy tudnám ezt visszafordítani?

Kérlek, istenem adj egy csodát!

A húgom testéről fekete kaszás pókok hámozták le a maradék bőrt. Lili már nem szólalt meg. A szemgolyója teljesen kifordult, és én elnéztem róla a most megjelent démonra. Képtelen lettem volna ismét a testvérem holttestére pillantani.

- Te rohadék! – suttogtam. Már egyáltalán nem féltem.

Előbb pusztuljon el ő!

A lény lenézett Lilire testére, majd rám. Én is ugyanazt tettem.

A fiatalabb Higgins lány egyszer megrándult, és furcsa hörgéseket adott ki. Aztán véglegesen is elhunyt.

A kaszás kinyújtotta felé csontos kezét. A holttestből egy szellem lépett ki. Lili szelleme. És elfogadta a démon kezét.

Nem tudtam, hogy most mit tegyek. Nem elég, hogy meghalt, inkább ezt a sötét lényt választja helyettem. És mért nem próbál visszaugrálni a testébe? Mi van, ha akkor meggyógyulna?

- Most mit akarsz? – Néztem a – számomra – pokolteremtményére keserűen. A hangom alig volt több suttogásnál, de ő meghallotta. Ahogy Lili is. Míg az egyik arcáról megbánást és bűntudatot, meg egy kicsit haragot is leolvastam, addig a másik továbbra is érzéketlen maradt és aprón, de fekete füst jött ki a köpenye alól.

- Értem jött – felelte dacosan a húgom.

- Később még láthatod.

Szkeptikusan néztem a démonra. Mégis mikor láthatnám őt, mikor meghaltam? Már az sem normális, hogy egyáltalán most látom őt.

- Sajnálom – súgta Lili és sötét köd keletkezett, majd eltűntek.

- Britney, engedj be légy szíves! – Hallottam meg apa parancsoló hangját kívülről.

Lenéztem a földön fekvő hullára.

És hatalmas könnyeket hullatva azt gondoltam:

Hát ezt meg, hogy fogom kimagyarázni?