Fénycsíkok szökkenten jobbra-balra, és nem tudtam elkapni őket. Értük nyúltam, ugráltam, de azok csak vidáman tovarepültek, mint játékos tündérek a mesékben, majd körülöttem kezdtek cikázni. Hallottam a kacagásukat, a kárörvendésüket és éreztem az eljövendő választást. De csak én értettem igazán, mit is akartak mondani.
- Meghaltál-e? Nevetséges! Válassz-e két sors között, te! Látod-e azt-azt ott? Szép-e, mint egy kistündér, vagy csúnya-csúnya kis vámpír? Válassz-e két sors között! Válassz, válassz! Rajtad múlik a döntés… nevetséges! Válassz! Válassz, válassz, kicsi szörny! Szörny, szörny, pici szörnyecske! – Ez a dal ismétlődött folyamatosan, és tudtam, hogy nincs sok türelmük. Gyorsan kellett választanom, mielőtt tovaszökkennének. Ismét.
Behunytam a szememet. Vajon mit válasszak-e? Minden olyan gyorsan történt. A szerelem, a titkokra fényderülés és maga a sors is. Sosem volt időm lassan végiggondolni. Mindig hirtelenjében kellett mindent kitalálnom, reménykedve abban, hogy ez a helyes döntés. És lám most is! Mindez egy nyamvadt vérszívó miatt.
A távolból egy ismerős, de szeretett személy hangját hallottam.
- Elisabeth!
Kinyitottam a szememet és ragyogtam. Sosem tudtam, minek léteznek a tündérek. Honnan erednek a vámpír rémtörténetek, ha mi olyan jó vagyunk. Mindez valami felszínes dolog lenne?
Nem.
Sosem volt az. És most már tudom, hogy mért léteznek. Ugyanazért, mint az emberek. Egy faj vagyunk, amiknek vannak hibáik, és vannak jó oldalai is. A tündérekét réges-régen egy vámpírnak hitt lény elpusztította, így a vámpírok kárpótolták a dolgot, hogy ne boruljon fel a világ egyensúlya.
Pontosan ezért vagyok én is itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése