Eduardo
A
gondolataimból egy fáradt, de ideges hang rángatott ki.
-
Itt az ideje repülni – mondta.
Lisa
arcára néztem halálra rémülve. Alig tudtam elhinni, hogy ennyi mindent túlélt
és most készül mindent feladni. Értem, értünk és a szeretteiért. Én is tudtam
természetesen, hogy ennek így kéne rendjén lennie, mégis képtelen voltam
belenyugodni. Rengeteg megpróbáltatásnak tettem ki a lányt, és most már igazán
megérdemelné, hogy végre nyugodt, békés élete lehessen.
A
szemében lévő elszántság viszont feldühített. Olyan bizonyosság volt a
tekintetében, mintha mindig is meg akart volna halni.
-
Lisa…
Rá
akartam szólni, vagy csak üvölteni. Ezt egyszerűen nem teheti meg velem! Nem lehet a közelemben, és nem lehet ennyire
biztos a halálában. Túl kevésszer láttam, túl kevésszer vitatkoztam vele.
Megízlelni sem volt időm, pedig mindent megtettem volna érte. Elég egyszer
végig nézni rajta, és a vágy hatalmas erővel söpör végig a testemen. A péniszem
duzzadni kezd, és egyedül csak ő tudna enyhíteni rajta. Ahogy a vérére is
szükségem van. Meg akarom kóstolni, még ha a tündér vére savként mar is a
számba. Erősen rántani akarok fekete haján, hogy érezhesse a fájdalmat, és a
sürgető vágyat, mely egyre jobban csak felé köt.
Ő
meg, mintha tudná, mit szeretnék, az ajkait a számra tapasztja. Őrjítően
ízlelgeti, majd elhúzódik tőlem. A düh meg egyre jobban készül előtörni
belőlem. Egy aggodalmaskodó lánnyá tett és most itt akar hagyni, hogy
összetörhesse a szívemet.
-
Már késő, Eduardo – jelentette ki belenyugvóan, miközben készülődni kezdett. De
hiába próbálja előttem megjátszani magát, én látom, mit érez igazából.
Félelmet. Határtalan félelmet, és közben az ő szíve is darabokra hullik.
A
repülő ajtajánál még visszanéz és megismétli az előző mondatát. „Már késő.” És kiugrik. Nekem pedig nem
volt sok választásom. Felpattantam az ülésből és utána vetettem magamat. De már
késő volt. Elveszett a ködös rengetegben, innentől meg már csak az Istennő
segíthet rajta.
Szippantottam
egy nagyot a levegőből. Éreztem az édeskés almaaroma illatát és valami sötét,
beazonosíthatatlant. Egyből tudtam, hogy ez lesz Lisa. Az ő vérének van ilyen
szaga, sőt ő magának is. A tündér és a vámpír ocsmány keveréke, melytől
jellegzetesen undorító lesz, de én nem bántam. Engem csábított ez-az illat, nem
pedig elkergetett.
Most
pedig úgy követtem ezt, mintha az életem múlna rajta.
Nem
veszíthetem el őt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése